Fogyásom története

48-as méret, micsoda öröm :D

változás (8)

 

Ma csavarogni voltunk, és gondoltam bemegyek néhány ruha boltba körbe nézni. No meg karácsonyra szeretnék valami szépséges ruhát magamnak, mert még sose volt.

A C&A-ban voltak nagyon szép kis kabátok. Na mondom van 48-as belebújok hátha jó… és hát jó lett 😀

Én el sem tudom mondani azt az örömet amit akkor éreztem, éreztem, hogy értelme van annak amit csinálok.

Büszkeséget, örömet, valami földöntúli érzést amit leírni nem tudok, ott ugráltam a tükör előtt 😀 annyira boldog voltam.

Megmutatom a képet nektek is, remélem aki olvassa velem tud örülni.

És innen üzennem azoknak aki túlsúlyosak, ducik, kövérek és úgy érzik nem jó így és meg szeretnének változni, hogy ne üljenek tovább a seggükön hanem rázzák meg magukat és vágjanak bele. Én tudom, hogy neked is sikerülni fog 😀

A képen az első kép 2009-ben készült a második ma a csodaszép kis kabátba 😀

Boldogság, boldogság, boldogság 😀

 

Edith

 

 

Egy újabb nagy lépés, és a határok ledöntése :D

 

 

zumba

Szerdán megint ledőlt egy nagy gát előttem!!!!!!

Borzasztóan boldog és büszke vagyok.

Egy kedves barátnőm, remélem nevezhetem a barátnőmnek 😀 majd megmondja Ő 😀 , elcsalt zumbázni.

Már kb. 1-2 hónapja szó van róla , hogy elmegyek vele, de mindig találtam kifogásokat.

Most nem érek rá, elfelejtettem, most dolgom van, és rájöttem, hogy ezek tényleg csak kifogások.

Tudtam , hogy szeretnék elmenni, de nagyon féltem is. Féltem önmagamtól, de mikor átléptem ezt a küszöböt is borzasztó nagy örömet, megkönnyebbülést, és büszkeséget éreztem.

Az egész világot át tudtam volna ölelni. Nagyon nagyon nagy dolog volt. És fura…. mert sokan lehet kuncognak ezeken a szavakon,  és azt gondolják….

Ugyan miért kell ezektől félni ?

De aki hasonló cipőbe  jár mint én az tudja miről is beszélek. És remélem meg is érti ezeket a mondatokat.

Szóval… ezentúl minden szerda este ZUMBA :DDD

Alig várom a következő alkalmat ….

 

 

Edith

 

A fotózás

 

2014.11.22.

 

Súly: 111.8

 

Tegnap azt hiszem, hogy életem egyik fordulópontjára értem.

37 kg-os fogyás után elég bátorságot éreztem, hogy részt vegyek egy Plus Size fotózáson. Ami érdekes, hogy olyannyira vágytam rá, hogy semmi félelem nem volt bennem. Kíváncsiság és izgalom annál inkább 😀 .

A lányok csináltak egy szuper sminket, és megcsinálták a hajam, utána jött a nagy kérdés. 4-es voltunk ” modellek ” és jött a nagy kérdés, kivel kezdjünk?? Én a fő bátor, akkor velem.

Első körbe egy nagyon szexi zöld ruha volt rajtam stólával, magas sarkú cipellővel  ami csak megjegyzem évek óta nem volt rajtam…

Odaálltam a kamera elé és…

Második körbe egy álomszép fekete fehér ruhát kaptam, ez már nem saját volt. Nahát az a ruha, leírhatatlan volt. Belenéztem a tükörbe és mintha nem is én lettem volna.

Elkészültem ezek a csodás képek is. Harmadik sorozatra az egyik divatcég ” hétköznapi” viseletét vettem fel. Mit ne mondjak hétköznapi szett volt, de én abban is olyan szuperül éreztem magam mint az alkalmi ruciban.

Végül óriási csoportkép volt, amin annyit annyit nevettünk, hogy megfájdult a szám 😀

Szóval ez az élmény számomra leírhatatlan élményt adott !!

Ajánlom mindenkinek, nagyon jó kis önbizalom fröccs !

Edith

 

Kitárul a világ

egy-C3-A9ni-lehet-C5-91s-C3-A9gek

 

Elég régóta nem írtam… Jöttek – jöttek a gondolatok, de valahogy nem éreztem, hogy miként tudnám megfogalmazni őket, oly módon, hogy más is megértse!

A fogyás nagyon sok jó dolgot hozott magával. Ami nem csak külső, hanem rengeteg – rengeteg belső változást jelent.

Úgy érzem nyílik előttem a világ. Eddig begubóztam, ha valahova hívtak mindig találtam kifogást, hogy ne kelljen elmennem, ne kelljen emberek közé mennem.

Volt, hogy ki mentem és buszoztam és 1 megálló után le kellett szállnom. Úgy éreztem, hogy mindenki  engem néz, leöntött a víz , ideges voltam. Borzasztó volt.

Nem tudtam lehajolni, guggolni,  féltem, hogy a buszon beragadok az ajtó elválasztónál… tudom ezek viccesnek tűnnek, és piti dolgoknak nekem ezek hatalmas gátak voltak.

Mára keresem az alkalmat , hogy emberekkel találkozzak, beszélgessek, új barátokat találjak.

Sőt szombaton nagyon fogok előre lépni!!!!!

Beszámolok majd róla 😀 , de egyenlőre titok 😀

És nagyon-nagyon izgulok is, de ez jó izgalom és boldoggá tesz !

Edith

Önzetlen és tiszta szeretet <3

 

1316512183-bt03l0

Mai súly: 111.6 kg

Néha úgy érzem, hogy amit eddig elértem az semmi.

Hogy a neheze még hátra van, hogy a – 36kg. ez az amit bárki megtud csinálni és nem értem miért dicsérnek olyan sokan.

Hiszen….. ez

Na és ezt nem tudom megmagyarázni.

Mikor elkezdtem  a változást akkor örültem minden leadod dekának is. És most valami megváltozott bennem. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz.

Nem érzem nagy dolognak amit eddig elértem. Persze mikor belenézek a tükörbe akkor boldog vagyok, és látom a változást.

Remélem ez csak valami rossz időszak és elmúlik és jön megint a katarzis 😀

Annak idején mikor nagyon nagyon kövér voltam, amit elértem lehetetlennek tűnt, most meg tök természetes ….

Ahhoz tudom hasonlítani mikor megszületett a kisfiam. Elképzelni se tudtam, hogy milyen lesz mikor először a kezembe fogom tartani, és mikor feküdtem az ágyon kezembe az infúzió jött a nővér és odaadta a kezembe. Annyira természetes volt 🙂 Nem volt katarzis hanem egy mérhetetlen nyugalom és őszinte szeretet…. nem volt tűzijáték, csak mi ketten. És ránéztem és tudtam szeretem és ez annyira természetes volt.  Remélem nem haragszik meg, hogy felteszem ezt ide. Ez az első kép amit én csináltam róla <3

Kép.1

Ez az az érzés amit most is érzek, és tudom, hogy amit csinálok nem csak magamért hanem érte is teszem. Érte vagyok erős, érte vagyok kitartó.

Mert ez az őszinte szeretet amit érzek, és érte bármit megtennék .

Szóval nem csak magam miatt kell megtennem amit meg kell tennem hanem ÉRTE is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És gondolom az én szüleim is ezt érzik ha rólam van szó. Tudom, hogy rengeteg csalódást okoztam nekik, és ezt szülőként már értem és bánom. Anyukám azt mondta pár napja, hogy nagyon büszke rám, hogy ilyen erős és kitartó vagyok 😀 pl. ez a mondat is rengeteg erőt adott ahhoz, hogy még erősebb és még kitartóbb legyek. Ahogy ezek a szavak ide kerülnek elém szinte érzem, hogy az, hogy leírom, hogy átadom annak a néhány embernek aki elolvassa már nagyon sok erőt ad.

Edith

türelem, türelem, türelem, csodát terem :D

 

Megint áll a súlyom….

Igaz hétvégén kicsit többet ettem, de nem olyan nagyon sokkal. 1800 kalória körül volt mind a két napom.

Sokan mondják, nem baj… ennyi belefér.

De vajon tényleg belefér? Vagy csak nyugatom magam én is ezzel??????????????

Vagy néha lehet bűnözni???????? Kicsit engedni a csábításnak????????????

Jó lenne tudni 😀

Szerdán nem voltam Zumbázni 🙁 Úgy látszik nem mindenben vagyok olyan erős amilyennek gondoltam magam 🙁

Pedig nagyon kéne a mozgás 😀 ráadásul a ZUMBA-t imádom !! Korábban jártam, pedig akkor 133 kg. voltam … és elm mertem menni és imádtam :D!!!!!!!!!!!!

Remélem szerdán is leszek annyira erős, hogy elmegyek, és nagyon jól érzem magam !!!!

Gondoltam már arra is, hogy elmegyek edző terembe, na, de arra nem vagyok tényleg felkészülve…. Legalábbis nem érzem magam elég erősnek.

Pedig ahogy az étkezésben ebben is erősnek és kitartónak kell lennem.

Sokat jár az eszem azon, hogy mi van ha nem leszek erős???,, Mi van ha feladom?????

Másokat segítek , biztatok akik hozzám fordulnak és segítséget kérnek… és amiket Ők kérdeznek sokszor én magam is megkérdem magamtól 😀 és meg is válaszolom, hiszen amit magamnak mondok azt mondom nekik is 😀

Na ezt aztán jól megírtam !!!!!

De a lényeg, hogy erős vagyok, erősek vagyunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ma találkoztam két ismerőssel akiket hónapok óta nem láttam, és jó volt látni a döbbenetet az arcukon 😀 Ámultak és bámultak 😀 jó volt 😀

Büszke voltam magamra.

És újra rájöttem, hogy türelem, türelem, türelem, csodát terem 😀

Hiszen én pl. 10-13 év alatt szedtem fel ezt a nagy súlyt. Akkor ,hogy várnám el magamtól, hogy pár hónap alatt megszabaduljak tőle????????

Rá kell jönnöm, hogy ez nem megy ilyen könnyen, és néha vannak nehéz pillanatok.

Amikor még fontosabb a türelem, a kitartás és az erő.

 

Ragyogás

Ma reggelre 112.5 kg . voltam.

Remélem november végére lemegyek 110 alá 😀

Vagyis nem remélem hanem tudom, hogy lemegyek 110 alá.

Elkezdem az edzést a héten, és gyorsabban gurulnak majd le a kilók 😀

Sokan írtok , hogy segítséget kérjetek, ami nagyon jól esik, de már kezdem érezni a felelősséget is, hogy ennyien megbíztok bennem.  Mindenkinek segítek, megfogom a kezét…. és bízom benne, hogy van is értelme !!

Kicsit vissza ugrok a vitamin gondomra.

Elmondani, sem tudom, hogy milyen rossz érzés volt, hogy csak ettem ettem és nem volt magam felett kontrollom. Már a sírás kerülgetett, hogy ennyi volt! Kész vége nem bírom tovább, bírtam majd 7 hónapig és innen vége. Már láttam lelki szemeim előtt, hogy visszahízom a leadott kilókat rémálmaim voltak.

Nem értettem, hogy hova lett az önkontroll!!!!!!!?????????????

Senkinek nem kívánom ezt az érzést 🙁 !

Tegnapra valószínűleg kiürült a szervezetemből, mert gyönyörűen tartottam magam az 1200 kalóriához. Nem ettem többet.  Nagyon-nagyon jó érzés volt 😀 Büszke voltam magamra.

Sokan írtátok , ismerősök, ismeretlenek, hogy az látják a fotóimon, hogy ragyogok. Ma  így érzem magam 😀 ragyogtam 😀

És ezt most mindenféle nagyképűség nélkül mondom.  Azok közül akik írtak nekem, egy lány van aki úgy mint én belevágott a változásba…

Naponta beszélünk, vagyis írogatunk. Olyan jó olvasni a sorait, mert ugyanazokon megyünk keresztül… ugyanazt éljük át.

Ma reggel is írta nekem, hogy nem szorítja a nadrág, jobb a közérzete 😀 annyira jó olvasni !!!!!!

Hiszen 1 embernek már sikerült segítenem :D:D:D:D

Rájöttem !!!!!!!!!!!!! :D

397552_846206945411380_4791259201418119574_nRájöttem, hogy mitől is voltam olyan éhes a múlt héten 😀

Vettem Magne B6 vitamint és én buta 2 tablettát vettem be naponta….

Már elképzelni se tudtam, hogy mitől vagyok ilyen borzasztóan éhes.

Úgyhogy leálltam pár napra. Utána majd napi 1 tablettát szedek be, remélem azzal nem lesz ilyen baj 😀

Szombaton habzsi dörzsi volt …. pizzát sütöttem és ettem is belőle, többet is mint lehetett volna.

Este annyira fájt a gyomrom azt hittem úgy maradok 😀 . Rájöttem, hogy kár volt annyit enni belőle… Nem érte meg 🙁

De valamiért nem tudtam megállni, hogy ne egyek belőle, vagyis azt, hogy annyit ne egyek belőle 😀 . Viszont nagyon jól esett.

Vidéken voltunk a hétvégén és vasárnap annyira szép idő volt, hogy kimentem az erdőbe sétálni. Magammal vittem a kutyát is. Annyira jó volt, hogy anélkül tudtam sétálni, hogy lihegtem volna. Vagy folyt volna rólam a víz.  Ez nagyon jó érzéssel töltött el !

Szerdán megyek ZUMBA-ra 😀 nagyon várom. Igaz kicsit ideges is vagyok, mert legalább 4 éve nem voltam. Úgyhogy most magamat is le kell győznöm, hogy elmenjek.  Sok kétség van ezzel kapcsolatban bennem, de tudom le kell győznöm ezeket!!!!!

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!